MMDSZ Néptánccsoport
A diákszövetségen belül jelenleg egy kezdő és egy haladó néptánccsoport működik. Az egyetemistákból álló, vidám társasággal hetente összegyűlünk, hogy a néptánc minden csínját-bínját elsajátítsuk. Minden évben néhány alkalommal színpadra lépünk, hogy bemutassuk társainknak Erdély különböző tájegységeinek hagyományos táncait, népdalait. Ám közösségünk valódi célja, hogy jól érezzük magunkat és nem utolsó sorban közösen megéljük hagyományainkat, és tovább vihessük mindazt, amit felmenőinktől örököltünk.
Vita- és filmest
Van olyan film, aminek megnézése után úgy érezted menten kiugrasz az ablakodon, ha valakinek nem mesélheted el mit gondolsz, vagy ha valakivel nem beszélheted meg a filmben történt csavarokat? Ha a válaszod igen, akkor mindenképp gyere el egy vita- és filmestre, melyen egy érdekes, furfangokkal teli film megnézése után ki is adhatod magadból a véleményed egy csapat hasonlóan lelkes egyetemistának. Beszélhettek, vitázhattok, érvelhettek egymás mellett vagy akár egymás ellen, hogy a nap végén könnyedén térhess nyugovóra, még a legizgalmasabb film után is.
Borkóstoló
A 2019/2020-as tanévben először került megrendezésre az MMDSZ-es borkóstoló, melyben a vidék különleges borait ismerhették meg az érdeklődők. A diákok nem csak az ízek világában veszhettek el, hanem egy borászmester a borkészítés és a szőlőfajták különböző világába is betekintést adott a számukra. Ha te is ínyenc vagy a borokat illetően és érdekel, hogyan is készül az igazán finom bor, akkor ez a program igazán neked való!
Ha szívesen foglalkoznál kulturális események szervezésével, vagy akár csak egy jó ötleted van, ne habozz! Vedd fel a kapcsolatot velünk!
Keresd az MMDSZ-t Facebookon, emailben, vagy Rőmer-Ambrus Júliát, a szakosztály vezetőjét személyesen!