Az Egészségügyi Szakosztály célja, hogy az egyetemi tanulmányokat kiegészítve értékes, gyakorlati tapasztalatokat nyújtson a hallgatóknak, miközben egy támogató, aktív közösséget építünk. Kerekasztal-beszélgetésekkel, interaktív workshopokkal és szakmai előadásokkal segítjük a diákok fejlődését és elmélyítjük egészségügyi ismereteiket.
Kiemelt programunk a Teddy Maci program, amely során hallgatóink gyerekekkel foglalkozva, játékos formában ismertetik meg velük az egészséges életmód alapjait. Ezzel nemcsak tudatosabb szokásokat alakítanak ki a kicsikben, hanem segítenek leküzdeni a kórházi vizsgálatokkal kapcsolatos félelmeiket is.
A nyári időszakban fesztiválokon és különböző rendezvényeken is részt veszünk, ahol interaktív programjainkkal, egészségügyi bemutatókkal és edukációs tevékenységekkel támogatjuk a látogatókat a tudatosabb életmód kialakításában.
Szakosztályunk nemcsak elméleti, hanem valós gyakorlati lehetőségeket is biztosít a hallgatók számára, hogy megszerzett tudásukat éles helyzetekben kamatoztathassák, miközben aktívan hozzájárulnak a társadalom egészségtudatosságának növeléséhez.
