2017. október 18. Szerda Köszöntjük Lukács nevű látogatóinkat!

 
A Nap kel 06:43-kor,
nyugszik 18:46-kor.

TDK a javából!


2017-ben XXIV. alkalommal szervezi meg a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség a Tudományos Diákköri Konferenciát. A rendezvénynek a marosvásárhelyi Kultúrpalota és a MOGYE adnak otthont március 29 és április 1-je között.
 
Az elmúlt évek hagyományait követve, a TDK ideje alatt a magyar hallgatók számos témakörben, anyanyelvükön mutathatják be dolgozataikat orvosi,  fogorvosi és gyógyszerészeti témakörökben.
 
A konferencia során az érdeklődőknek lehetőségük adódik választani a mintegy 23, különböző témakörű, széles skálájú workshopokból. A rendezvény színvonalát emelik továbbá a számos hazai és határon túli magyar előadó, aki különböző témakörű előadásokat tartanak.


Dr. Csák Csaba és Kónya János Győrből érkeznek a konferenciára. Együtt fogják bemutatni nekünk a “CBCT alapján CAD-CAM technikával készült 3D-s allograftok beültetésével szerzett tapasztalataim” című előadásukat, amely a közös kutatásuk gyümölcse.

Balázsi Gábor, Olaszteleken nevelkedett, jelenleg viszont New Yorkban tanít és kutat a Stony Brook Tudományegyetem Laufer Fizikai és Kvantitatív Biológia Központjában. Kutatásait a véletlenszerű ingadozások jelenségeivel kezdte, mint a zaj, vagy az idegsejtek membránon keresztüli feszültsége, így jutott el az epilepszia-, majd később a rákkutatásig.

Dr. Bartha Károly egyenesen a SOTE-ről érkezik hozzánk, mint a Fogorvostudományi Kar dékánhelyettese. Szakterülete a konzerváló fogászat és fogpótlástan, előadása is ebből a témából merítkezik “Paradigmaváltás a fogászati prevencióban” címmel.

Dr. Csukly Gábor egy különleges témát hoz el közénk: a modern képalkotó eljárások pszichiátriai felhasználásába nyerhetünk majd betekintést előadása révén, melynek címe „Az érzelemfeldolgozás és szociális kogníció vizsgálata szkizofréniában modern képalkotó módszerekkel”.

Idén is vendégül láthatjuk Dr. Kovács György ortopéd sebész szakorvost, az Amerikai Magyar Orvosszövetség tagját. Egyike azon első sebészeknek, akik sikeres porcszövet implantációt hajottak végre térdből vállízületbe. Emellett a vállizületi sebészet specialistájaként nevéhez fűződik a rotatorköpeny rekonstrukciójának tökéletesítése.

Dr. Garami Zsolt 2008 óta a NASA különböző munkacsoportjaival együtt munkálkodva kutatja az asztronauták agyi és nyaki áramlásait. A Hungarian Medical Association of America volt board tagjaként, jelenleg "Fellowship chairman és Public Relationship“ posztokon munkálkodva képviseli az Amerikai Magyar Orvosszövetséget a konferencián.

Prof. Dr. Fülöp Ferenc vegyész, Széhenyi-díjas kémikus, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának gyógyszerkémia oktatója. Az idei TDK-n betekintést nyerhetünk általa a dizájner drogok világába kémikus szemszögből.

Prof. Dr. Halmos Gábor a Debreceni Egyetem Biofarmáciai Tanszék vezetője, évente meghívott professzorként dolgozik a Miami Egyetemen. Előadása minden korosztályú gyógyszerész hallgatónak szól, és minden érdeklődőnek, akinek felkeltette figyelmét a modern biofarmácia területe.

Dr. Khoor András széleskörű kutatásai kiterjednek a tüdő patológiájának több területére. Több, mint 50 publikáció szerzője, és az Archives of Pathology & Laboratory Medicine szerkesztője. A Magyar Patológusok Társaságának, és ezen belül a Citodiagnosztikai Szekciónak és az Amerikai Magyar Orvosszövetségnek (HMAA) tagja és a szövetség megválasztott elnöke.

Dr. Koller Ákos a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a budapesti Testnevelési Egyetem Tudományos Tanács elnöke, a Természettudományi Intézet professzora. Dr. Koller és csapata a magas vérnyomás, érelmeszesedés és cukorbetegség eredményesebb kezelésében adhat új irányt.

Dr. KulcsárZsolt a svájci Genfi Egyetemi Kórház Intervenciós Neuroradiológia osztályvezető orvosa. Az intervenciós neuroradiológia szakterületei mellett hemodinamikai és az agyi aneurizma patofiziológiáját érintő kutatásokkal is foglalkozik.

Prof. Dr. Molnár Zsolt a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára. Fő kutatási témái: szepszist kísérő hemodinamikai változások, gépi lélegeztetés, folyadékterápia, gyulladásos markerek, oxigénadósság és mérése, valamint perioperatív intenzív terápia.

Dr. Mártha Krisztina 1995-ben érdemoklevéllel végzett a MOGYE Fogorvosi Karán, 1999-ben hároméves marosvásárhelyi képzés után Általános Fogszakorvosi, 2004-ben pedig Kolozsvárott Fogszabályozás és Állcsont-ortopédia szakorvosi címet szerzett. Főbb kutatási területei a rögzített készülékes terápia következményeinek és szövődményeinek felmérése, a csírahiányok genetikai hátterének tanulmányozása, illetve a szkeletális fogazati rendellenességek Röntgen-diagnosztikája.

Prof. Dr. Merkely Béla a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika igazgatója, klinikai rektorhelyettes, a Kardiológiai Tanszék vezetője, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Előadása a tavalyi riói olimpián szerzett személyes tapasztalataiból fog táplálkozni, ahol csapatorvosként vett részt.

Prof. Dr. Radnai Márta a Pécsi Tudományegyetemről érkezik Marosvásárhelyre, ahol a Fogpótlástani Tanszék vezetőjeként a klinika igazgató-helyettesi tisztséget is betölti. A fogágybetegség és a koraszülés összefüggésének kutatása volt alapja a tudományos fokozatainak, amelyről az előadásának a címe is árulkodik: “Periodontitisz és koraszülés; lehet-e kapcsolat?”.

Bővebb tájékoztatókat, részletes programtervet és további információkat a rendezvényről a
tdk.mmdsz.ro honlapon és a konferencia Facebook eseményén találhatnak az érdeklődők.
A lelkes szervezők csapata idén is mindent megtesz annak érdekében, hogy a XXIV. Tudományos Diákköri Konferencia kiemelkedő értékű, színvonalas rendezvény legyen.


FacebookMySpaceTwitterDiggDeliciousStumbleuponGoogle BookmarksRedditNewsvineTechnoratiLinkedinMixxRSS FeedPinterest